Hős-segg riadó

Sajnos kegyetlen sok idő telik el két bejegyzés közt, de remélem mindenki örül neki, hogy nem szenvedek annyit, mint egy éve ugyanekkor.

A mai történetet viszont nem szabad kihagyni.

Miután nincs még egy olyan fogalom, jelenség, tárgy, vagy élőlény (ember esetleg, de azok külön kategóriát képeznek, és általában csak szerencsés Taigetosz-szökevénynek nevezem őket.) amit jobban rühellek a nyárnál, ezért szeretném előrebocsátani, hogy az elkövetkezendő 3 hónapban mérhetetlen mocskolódás fogadhatja a gyanútlan Olvasót.

Gondolom innentől nyilvánvaló, hogy a varázslatos nemlétező tavaszunk a téma.

Egyrészt szeretném megjegyezni, hogy aki szerint a globális felmelegedés továbbra is csak kacsa, az üljön ki fókabundában a tarjáni lakótelep bármelyik paneljának tetejére, csörögjön rám, odaszigszalagozom, és ötpercenként megkérdezem tőle, hogy fázik-e, majd betakarom egy gyapjúpléddel, biztos ami biztos.

Másrészt szeretném a műemlékvédelem felé jelezni, hogy egy 10 emeletes ergya nagy panelház mellett nem hiszem, hogy egy redőnytok, vagy egy kültéri egység a homlokzaton megtizedelné a Móra Ferenc múzeum látogatóinak (egyébként is kapitális) számát - merthogy arra néz a lakás, és a homlokzathoz hozzányúlni szigorúan tilos, mert egy fehér doboz elrontja a képet, és az emberek (figyelem, betelefonáltam, ezt a választ szó szerint kaptam) "MINDENFÉLE TIRI-TARKA REDŐNYÖKET SZERELTETNÉNEK FEL" - elképzeltem a lakást egy hupilila és két pink redőnnyel, és majdnem odaadtam a 17 éve őrzött szobatisztaságom a röhögésnek.

Harmadrészt pedig megkérném a kedves publikumot, hogy amennyiben bárki is valaha magyar-random szótárat/értelmező szótárat adna ki, a "balfasz" szónál hivatkozzon a blogomra, eseteg adja meg egy elérhetőségem, mert szíves örömest elmondom bárkinek, hogy az mit jelent.
Megkérdeztem ma este egy kedves barátnőm, hogy vajon él-e még ember a Földön, aki képes 20 négyzetméteren (ekkora ugyanis a lakás, ahol élek) irdatlan mennyiségű dolgot elveszteni - amire azt a rendkívül megnyugtató választ kaptam, hogy ki van zárva.
Az a szituáció állt ugyanis elő, hogy miután tegnap éjjel kb. 2.5 órát aludtam, úgy gondoltam, hogy megjutalmazom magam annyival, hogy összeszerelem a ventilátorom, hogy legalább a hűvös illúzióját keltve keringessem ezt az irdatlan meleg (a hőmérőm szerint 28 fok van a lakásban), nyomokban macska fing- és szájszagot tartalmazó gázkeveréket, amit hiba lenne levegőnek nevezni.
Tavaly emberfeletti intelligenciáról tettem tanúbizonyságot, amikor szétszereltem a ventilátort, hogy beférjen a szekrényembe (máshol ugyanis nincs hely) és egy pici nyájlon zacsiba elpakoltam a hozzá tartozó csavarokat, anyákat, alátéteket, amit ráerősítettem a venti talpára. Ezt a szekrényt én félévente kétszer, vizsgaidőszakban nyitom ki, amikor kiveszem belőle az egy hétre elegendő ünneplős ruhámat, majd amikor mosva-vasalva visszarakom őket.
És így, ebben a formátumban használom. Nem pakolok semmit sehova, nem rendezem át.
És elvesztek a csavarok. Az összes.

Úgy érzem magam, mint amikor a csóri, herélt kismacskám megpróbálta megkettyinteni a plüssmacskát, és rájött, hogy nincs mivel. Az ágyon összeállítottam a ventilátorom, meggyújtottam egy gyertyát, és az összes szekrényem és fiókom kiforgatása után leültem meditálni elé, miközben azzal vigasztalgattam, hogy ha más nem, majd szigszalaggal összekapatom. A fiókjaimban találtam egy kalapácsot, egy kombinált- és egy harapófogót, egy fúrófejet, egy doboz facsavart, anyákat, alátéteket, függönykampókat (?), enyvet (!), kapszulázott műtrágyát és a tavaly leszerelt, szebbre cserélt kilincseim. Vizualizáltam magam előtt azt a rémes lényt, amit ezekből és a ventiből összeállíthatnék, lefújnám ezüstre, ráküldenék egy vörös ledet, és termillátornak nevezném, amit aztán szabadalmaztaték és a praktiker bestsellere lenne a következő 10 évben.

Tervet beküldeni ér, a legszebbért sört adok.

Indul a szezon

Ugye hiányoztam. :)

A helyzet az, hogy a nyaram, bár bővelkedett peches húzásokban, egyik sem volt annyira extra, hogy megosszam veletek itt, hosszú, bő lére eresztett kiadásban. Kaptok most egy kis best-of-nyár összefoglalót, hogy azért ne maradjatok teljesen elhanyagolva, meg mindig jóleső dolog röhögni a szerencsétlen marhán, pláne így sulikezdés magasságában, amikor az ember legszívesebben a gyerekkori játékai alá temetkezne, miközben igyekszik magát az otthoni kapuköldökhöz láncolni.
No de haladjunk szépen sorban.

Június:

Túl sok hozzáfűznivalóm nincsen, eredetileg 15-én végeztem volna a vizsgáimmal, amit módosítottam 22-re, amit a genetika tanszék közbenjárása módosított 29-re. A VizsgaidőSZAG c. bejegyzés lefed minden mást, ami érintette azt a hónapot. Nem akarok emlékezni rá. Masszív PTSD élmény (aki nem tudja mit jelent, klikk).


Július:

Spanolós hónap volt ez, az ország pár szegletét körberohantam, meglátogattam két kedves, de tőlem nagyon messzire élő barátom, ami azzal járt, hogy súlyos sokórákat utaztam buszokon. Az első utam potom 2h volt, és szerencsére átszállástól mentes, úgyhogy igazság szerint egy rossz szavam nem lehet rá - levéve a 40 fok meleget. A második annál kalandosabbra sikerült. A Jászságba utaztam. Jó 200 km-t mentem, közel 6 órányi út volt. Az első élmény az otthon-Kecskemét buszon ért, amikor a sofőr bácsi ordítva mesélte a horgász élményeit egy kedves kollégájának... Ismerjük a pecásokat. Kanyarban "EKKORA HALAT FOGTAM, TIBIKÉÉÉM" - kormány elenged, idősek feljebb tekerik a potmétert a pacemakeren, Livike szobatisztasága pengeélen táncol - "jaj hoppá, öreg járgány mán ez, nem olyan kezes, mint 28 évvel ezelőtt". Szívmegállás, levegőkapkodás, és felhőtlen boldogság, hogy csak utólag vettem észre a szembejövő tartálykamiont.
Miután ezt túléltük valahogy, Kecskemét, átszállás. Fiatal, fülig mosoly sofőr, gondoltam rég látott 80 év alatti nőt.
Párbeszéd:
- Jó napot, egy diákot szeretnék Berénybe...
- Sziaszia, őő... figyelj csak... gyakran jársz te errefelé?
- Életemben először?
- SZUPER, mert én is.

Az arcomra erőltettem egy kényelmetlen vigyort, és imádkoztam, hogy Jászalsófelsőszentrandom kacskaringós kiskutya faszán nem fogunk elképesztően eltévedni. Ami persze végül sikerült, masszív negyed óra késést okozva, ami nem sok, tekintettel a körülményekre (az időbehozás úgy történt, hogy minősíthetetlen utakon 90-nel döngettünk), de épp elég volt arra, hogy a másik 30 év körüli, tökig tömött  csuklósra csak superman üzemben tudjam átvetni magam - Értsd: táska - táska - laptop - Livike - jónapot*levegő*egydiáklesz*levegő*eddigéseddig - jegy - spontán bunyó pár keresztben beszélgető, szatyor-himalája mögé rejtőző mamival- kilégzés - utazás sorrendben történt a felszállás. DE! Sikerült.

Odafent már ment a klasszik vidéki nyanyi-talk, ami abból áll, hogy bélműtét, haspók, gyomorrák... úgyhogy inkább számoltam a teheneket (nem a buszon, a legelőn). A hazaútról csak annyit, hogy Nagykáta és Cegléd között annyira jó az út, hogy hiába küldte fel a bakhátra a sofőr a buszt, még ott is akkora kátyúk voltak, nem szamár tudna belefialni, hanem egy rohadt brontoszaurusz.

Augusztus:

<szégyentelen önreklám>

Ez már elég gyorsan elszáguldott a fejem fölött, nem sok minden történt igazán, levéve, hogy megszabadultam egy fél ujjbegyemtől, de ezt olvashatjátok itt: facebook.com/SitHeponz

</szégyentelen önreklám>

Legyen ennyi elég nektek is mára, gyanús, hogy most, az iskola kezdetével nekem is több mesélni valóm lesz.
ÉS! Majd elfelejtettem, a pirosan kiemelt, linknek látszó objektumok valóban linkek! Kattintsatok rájuk, mert általában bónusz poénnal/műveltséggel jár a mögötte elrejtett apróság.

VizsgaidőSZAG

Utolsó 4 vizsgám előtt állok, mindegyik erőteljesen az aranyér-kihozós fajta. Nagy nehezen rávettem magam, hogy beköltözzek mára az egyetemi könyvtárba tanulni, minek örömére reggel időben fölkeltem, összepakoltam a cuccaim, és beültem a még relative üres könyvtárban egy számomra szimpatikus helyre.
Ezzel a világon semmi baj nem volt, szuper kilátás, légkondi (reggel még azért otthon a lakásban egy laza 26 fok megvolt), csönd és nyugalom, haladtam gyönyörűen és az otthon állandóan felbukkanó főzési/takarítási vágyaim is szerencsére lappangtak. Délután 3 körül már dugig volt a tanulótér, nekem rengeteg cuccom volt (laptop + 2 könyv + 3füzet + a jó isten tudja hány fecni) így inkább nem mozdultam a jó kis helyemről, mellettem volt bőven hely. Egészen addig ez egy tökéletes felállás volt, míg a mellettem tanuló, ha jól érzékeltem német orvostanhallgató kisasszony le nem vette a cipőjét, és kérdés nélkül fel nem tette a lábát a mellettem lévő székre. Mindenki találkozott már Pannónia sajttal, igaz? Na. Annak a szagát kérném a 4-5. hatványra, a hőmérséklet ingadozásával változott picit.
Ezt még túlélné a jóember, ha mellette nem követték volna még hárman ezt a csodálatos példát, aminek köszönhetően most olyan átható lábszag lengi körül a tanuló teret, hogy a könnyeimmel - és a hányingeremmel - vívok harcot életre-halálra.

 -Eddig a helyszínen készült a bejegyzés, azóta itthon vagyok.-

Koronát akkor kapott az eset, amikor már nem bírtam tovább, éreztem, hogy a szaglóhám az orromban sikítva tépi le magát az alatta lévő szövetről, és elkezdtem összepakolni. Az asztal alatt lévő konnektorba volt bedugva a lapos, mikor letérdeltem, hogy kihúzzam, nem is számítottam rá, hogy milyen tragédia vár odalent. Mint kiderült, nem a német leányzó volt az az ork szagot árasztó entitás, hanem a velem szemben ülő, tölcséres fagyinak beöltözött (értsd: 3 mérettel kisebb nadrág a szükségesnél, a többit képzeljétek hozzá) csaj dobta le a 110% PVC papucsait, amikből a Holt Láp összes mérges gőze hömpölygött ki az asztal alatt. Gyorsan visszazavartam a róka családot, mielőtt beleugrottak volna a 230-ba, és úgy rántottam ki a dugót a konnektorból, hogy majdnem fejbe vertem magam vele, majd egy F18 Hornet vadászgép sebességével süvítettem kifelé.
Az egész szituáció súlyosságát fokozza, hogy szőnyegpadlós helységről beszélünk és párnázott székekről, tehát ha csak nem nyomják ki időnként gőzborotvával ezt a kibaszott penetra lábszagot a szövetből, ez bizony még boldogítani fogja a tanulni vágyó hallgatóságot egy darabig.
El sem tudjátok képzelni milyen jó érzés volt, amikor kiléptem a tanulóból, és megcsapott egy kicsit a kinti levegő.

Imádkozzatok, fohászkodjatok, szorítsatok, drukkoljatok, kinek mi a szimpatikus, hogy a hét fennmaradó részében az emberek inkább a zárt cipő + zokni kombóhoz ragaszkodjanak, és tartsák is a lábukon.

Köszönöm.

UI.: majdnem lemaradt, látszik mennyire függő vagyok :)
Szóval aki még nem tette, az kacsintson át ide is: facebook.com/SitHeponz
Kicsi életem kisebb szívásai - kisebb terjedelemben megtalálhatók ott.