Hős-segg riadó

Sajnos kegyetlen sok idő telik el két bejegyzés közt, de remélem mindenki örül neki, hogy nem szenvedek annyit, mint egy éve ugyanekkor.

A mai történetet viszont nem szabad kihagyni.

Miután nincs még egy olyan fogalom, jelenség, tárgy, vagy élőlény (ember esetleg, de azok külön kategóriát képeznek, és általában csak szerencsés Taigetosz-szökevénynek nevezem őket.) amit jobban rühellek a nyárnál, ezért szeretném előrebocsátani, hogy az elkövetkezendő 3 hónapban mérhetetlen mocskolódás fogadhatja a gyanútlan Olvasót.

Gondolom innentől nyilvánvaló, hogy a varázslatos nemlétező tavaszunk a téma.

Egyrészt szeretném megjegyezni, hogy aki szerint a globális felmelegedés továbbra is csak kacsa, az üljön ki fókabundában a tarjáni lakótelep bármelyik paneljának tetejére, csörögjön rám, odaszigszalagozom, és ötpercenként megkérdezem tőle, hogy fázik-e, majd betakarom egy gyapjúpléddel, biztos ami biztos.

Másrészt szeretném a műemlékvédelem felé jelezni, hogy egy 10 emeletes ergya nagy panelház mellett nem hiszem, hogy egy redőnytok, vagy egy kültéri egység a homlokzaton megtizedelné a Móra Ferenc múzeum látogatóinak (egyébként is kapitális) számát - merthogy arra néz a lakás, és a homlokzathoz hozzányúlni szigorúan tilos, mert egy fehér doboz elrontja a képet, és az emberek (figyelem, betelefonáltam, ezt a választ szó szerint kaptam) "MINDENFÉLE TIRI-TARKA REDŐNYÖKET SZERELTETNÉNEK FEL" - elképzeltem a lakást egy hupilila és két pink redőnnyel, és majdnem odaadtam a 17 éve őrzött szobatisztaságom a röhögésnek.

Harmadrészt pedig megkérném a kedves publikumot, hogy amennyiben bárki is valaha magyar-random szótárat/értelmező szótárat adna ki, a "balfasz" szónál hivatkozzon a blogomra, eseteg adja meg egy elérhetőségem, mert szíves örömest elmondom bárkinek, hogy az mit jelent.
Megkérdeztem ma este egy kedves barátnőm, hogy vajon él-e még ember a Földön, aki képes 20 négyzetméteren (ekkora ugyanis a lakás, ahol élek) irdatlan mennyiségű dolgot elveszteni - amire azt a rendkívül megnyugtató választ kaptam, hogy ki van zárva.
Az a szituáció állt ugyanis elő, hogy miután tegnap éjjel kb. 2.5 órát aludtam, úgy gondoltam, hogy megjutalmazom magam annyival, hogy összeszerelem a ventilátorom, hogy legalább a hűvös illúzióját keltve keringessem ezt az irdatlan meleg (a hőmérőm szerint 28 fok van a lakásban), nyomokban macska fing- és szájszagot tartalmazó gázkeveréket, amit hiba lenne levegőnek nevezni.
Tavaly emberfeletti intelligenciáról tettem tanúbizonyságot, amikor szétszereltem a ventilátort, hogy beférjen a szekrényembe (máshol ugyanis nincs hely) és egy pici nyájlon zacsiba elpakoltam a hozzá tartozó csavarokat, anyákat, alátéteket, amit ráerősítettem a venti talpára. Ezt a szekrényt én félévente kétszer, vizsgaidőszakban nyitom ki, amikor kiveszem belőle az egy hétre elegendő ünneplős ruhámat, majd amikor mosva-vasalva visszarakom őket.
És így, ebben a formátumban használom. Nem pakolok semmit sehova, nem rendezem át.
És elvesztek a csavarok. Az összes.

Úgy érzem magam, mint amikor a csóri, herélt kismacskám megpróbálta megkettyinteni a plüssmacskát, és rájött, hogy nincs mivel. Az ágyon összeállítottam a ventilátorom, meggyújtottam egy gyertyát, és az összes szekrényem és fiókom kiforgatása után leültem meditálni elé, miközben azzal vigasztalgattam, hogy ha más nem, majd szigszalaggal összekapatom. A fiókjaimban találtam egy kalapácsot, egy kombinált- és egy harapófogót, egy fúrófejet, egy doboz facsavart, anyákat, alátéteket, függönykampókat (?), enyvet (!), kapszulázott műtrágyát és a tavaly leszerelt, szebbre cserélt kilincseim. Vizualizáltam magam előtt azt a rémes lényt, amit ezekből és a ventiből összeállíthatnék, lefújnám ezüstre, ráküldenék egy vörös ledet, és termillátornak nevezném, amit aztán szabadalmaztaték és a praktiker bestsellere lenne a következő 10 évben.

Tervet beküldeni ér, a legszebbért sört adok.