Jómunkásembör

Számomra is megdöbbentő módon az elmúlt durván két hétben nem történtek velem olyan természeti csapások, amik okot adtak volna egy terjedelmesebb bejegyzésre, de a mai nap koronaékszere végre méltónak minősült arra, hogy leírjam nektek.

Mi sem természetesebb, mint utaztam. Oda - vissza ingatúra haza, ahonnan némi anyagi támogatás és egy 20 kilós szatyornyi eleség birtokában tértem vissza Szegedre. Ahogy az azért érzékelhető, egy napra 160 km majdnem kicsit soknak tűnik, de gondoltam majd békés, jó utam lesz, a kora reggeli busszal, amivel mindig járok, soha nincs gond, este 7-kor pedig ugyanez visz vissza Szegedre --> a fejben kalkulált valószínűsége egy jól megtermett, egészséges, felnőtt agyfasznak csekély. De természetesen ez csupán elmélet. Reggel észleltem, hogy nem a szokásos sofőr páros van, akik már ismernek, mint a rossz pénzt... na mondom szuper, szokásos 15 ft borravaló, kedves mosoly, hangos, illedelmes köszönés, előre előkészített igazolvány, és máris spanok vagyunk - ahogy ez már kb. 10 éves gyakorlatom során megszokhattam. De nem ma. Előtúrok mindent, reggel 7-kor éppenhogycsak kómásan (olyan álmos voltam, hogy még kávézni is elfelejtettem), felszállok, 2000 Wattos mosolyt kivillantom, diák felmutat, jegy kér, sofőr elkezd hőbörögni, hogy mit gondolok én, hogy szegedi bérlettel felszállok... nézek rá, mint egy birka, mit beszélsz ember?! ... mire rájöttem, hogy az IQ harcos barátunk rossz felét nézte az igazolványtartómnak - mert nyilván a fejjel lefelé tartott diákigazolvány simán összetéveszthető egy kuponnal, étkezési utalvánnyal, vagy turkálós törzsvásárlói kártyával. Gyorsan elnézést kértem tőle, amiért ennnnyire sötét jószág vagyok - iróniát kéretik érzékelni - és megmutattam neki jó közelről mindkét oldalát. Oké, pénz oda, borravaló? 'Nyádpics. Hogyne. A 15 forintom is visszakértem, majd elfoglaltam egy kellemes helyet elöl, ahol nincs túl sok paraszt, és nem ráz olyan rohadtul. Megindultunk, gyanús volt, hogy  folyton pofáztak egymással, és megálltak minden bokor megállóban, ahol egy ember is állt, hiába kalimpált a  kedves utas, hogy "nem ezzel megyek marha állat, tapossad a gázt", nem, hőseink csakazértis megpróbálták.  Eltelt kis idő, dűlőút széle, busz leáll... na ne szórakozzanak már velem, itt nincs is megálló, és csak egy szőke parasztasszony kempingel az út mellett egy kancsal turulmadaras, árpádsávos nagymagyarországgal dekorált homlokzatú tanya előtt, talpig kínaiban... megállunk ismét, ajtó kinyílik, sofőr lebattyog, két jól megtermett hatéves kisgyerek méretének megfelelő szatyorral, mindkettő színültig kiflivel, megcsókolja a nőt, kis bájcsevej, kis pislogás, mosolygás, még egy puszi, indulás. Nem hittem a szememnek, de legalább elindultunk, és onnantól nyugalom volt. Másfél óra gyorsan eltelt, egy kis dumálás egy ismerőssel, szállnék le, gondoltam ismét bevetem a jól bevált taktikát, hogy este ne kelljen megint szórakoznom az igazolványokkal, leszállok elöl, "viszont látásra, további kellemes utat" ... persze... elindultam előre, az egyik sofőr egy operaénekesnőt megszégyenítő hangszínen közölte, hogy "KÉREMHASZNÁLJAAHÁTSÓAJTÓTLESZÁLLÁSRAKÖSZÖNÖM" ... *fél perc csöndes anyázás amíg felmálházva hátraszambáztam az ajtóhoz*, leszállás.

(itt kb. 8-9 óra otthoni időtöltés, kajálás, pakolás, dumálás következett)

Majd a várva várt este hetes busszal megindultam visszafelé, remélve, hogy nem szívóznak velem ezúttal. Anyukám, méltóan hivatásához nettó 15 kiló abrakkal töltötte meg a hátizsákom és a kis vászonszatyrot is, amit mellékelt, mert hát nyilván egy táskában nem fér el az ember, ha hazulról megy... szállok fel -ismét- kicsit meglendült az egyik 10 kilós teher, megbillentem, felléptem, röhögtem egyet, "he, elnézést, csak nehéz kicsit szegedig ké-" ... "maga még nem használta a csomagtartót?" ... de. Figyelem, caps lock bekapcs: AKKOR MIÉRT NEM ADJA A KOLLÉGÁNAK A SZATYORT?! (így) ... Embör. Azért, mert ez egy szatyor, nem bőrönd, nem láda, nem széf, nem IFA plató, hanem szatyor. Van benne tartalom, ha kanyarodunk, az borul. Ha borul, az elgurul, elmegy, huss, csomagtér, Livike kaja nélkül marad, az pedig szomorú. Mikor ezt kevésbé paraszt hangnemben kifejtettem neki, jött a mindent elsöprő érvelés: tönkre teszem a buszt azzal, hogy felviszem a szatyrot tele kajával, és nyilván az ülésre fogom rátenni a hátizsákom, és szétverem vele a kárpitot, és ÉN teszem tönkre, és ÉN nem vigyázok rá (ha reggel szóltam volna neki, hogy az egyik srác ízlésesen beledolgozott fél csomag rágót az egyik kapaszkodóba...), és ÉN vagyok a szarszemét egyetemista, akinek semmi sem drága, még egy ekkora hatalmas busz sem.

Ennek hagyok egy kis szünetet.

Nagyon komoly önuralomra volt szükségem, hogy ne röhögjek az arcába, de nagyon durván. Ezek után  követelőzött kicsit, csak ki kellett kotornom a vérnarancsok és dobozolt főtt ételek közül a diákigazolványom - amit ezúttal az eget verdeső intelligenciára való tekintettel különös figyelemmel mutattam fel, fejjel felfelé, tökéletesen irányban, egy elég kínosan a fejemre erőltetett mosollyal. Borravalót megint bekaphatod. Hátramentem, bevágódtam egy székbe, és elteleportáltam Szegedre, ahol szépen lemásztam a csodás hátsó lépcsőn, és jóízűen bemutattam a visszapillantóba, de sajnos épp az orrát túrta a kedves barátom, ezért valószínűleg nem konstatálta ezt a kedves gesztust.

Ennyi mára. Best of február káming szún, és még ki tudja mit hoz ez a hét.
Köszöntem.

Nyílt levél Szent Péternek

Drága Petya.

Tiszta sor, hogy sok gyerek rinyálhatott, hogy "jaj tél, hógolyózni szeretnénk, meg hóembert építeni, meg hóangyalt csinálni, meg kipróbálni, hogy milyen belepisilni, meg jól belenyomni a pofáját annak a szeplős, vörhenyes kis fogszabályzós genyónak, nincs vele semmi bajom, de tööök jóóól esne... "
A 10 évvel idősebb korosztályból: "fater traktorja mögé bevágni egy szánkót és hullarészegen dülöngélni rajta, huszadszor is kipróbálni, hogy milyen király belepisilni, meg jól belenyomni a pofáját annak a szeplős, vörhenyes, kis pattanásos genyónak, nem ismerem, nincs vele semmi bajom, de hát 10 éves hagyomány, én meg nem szakítom..."

(az esetleges egybeesések nyilvánvalóan a véletlen művei, magam még sosem láttam ilyen természetű embereket, csak az otthon töltött 2 hónapom minden rohadt napján.)

DE.

Mivel te a sivatag igen száraz, terebélyes, szikkasztott, lángoló valagán élted délceg életed (amiért respekt neked, őszintén, bár lassan mi is megtapasztaljuk nyáron, hogy milyen az a 45 fok), neked fingod nincs róla, hogy mennyire ultraszuper érzés, amikor elzakózol egy hó alá takart jégmezőn és szétvered az arcod, majd letüdőzöl kellemes 2 hektó vízzé olvadó szutykos, retkes havat. Sőt, azt sem tudod, hogy az milyen állat érzés, ha gyalog mész, és a szembe szélben minden egyes hópehely azon munkálkodik, hogy sebészi úton eltávolítsa a szemgolyód, illetve érzéstelenítés nélkül is ledarabolhatnád az orrod és az ujjaid egy gyorsbüfés műanyagkéssel úgy, hogy semmit nem éreznél belőle... mi több, azt sem értheted, hogy mi a problémánk az olyan jelentéktelennek tűnő jelenségekkel, mint a jegesre dermedt lábbelik okozta felfázás, amikor minden vizelés felér egy kerékbetöréssel, és üvöltve izzadsz ki 10 percenként 3-3,2 ml folyadékot, amiben az összes szervetlen sav maróanyagát feltételezed...

Rendben, elismerem, mindenkinek hiányzik kicsit a hó a télből... de emlékeztetnélek, hogy karácsonykor 15 fok volt, aminek számításaim szerint most kéne következnie, úgyhogy két javaslatom van a számodra:
1.) kicsit redukáld a napi ambróziapálinka mennyiséget, gondolom ti ott fönt minimum ilyet nyomtok, de azért a hónapokat összekeverni cudar dolog...
2.) gyere le egy hétre, és próbáld ki, milyen érzés, vagy próbálj meg ellapátolni fönt egy 2-3 köbméter gomolyfelhőt, 20 évesen még nem okoz gondot, de szerintem a te derekad megérezné, ahogy a mi idősebbejeinké is...

Sőt, tudod mit, van egy all in tippem: vidd az egészet abba az igen bús, bárányfelhős, bégetős, nyavalyás rohadt hideg lyukba vissza, ahonnan lecsomagoltad.

Őszintén remélem, hogy rendeződik a viszonyunk még a közeljövőben, de majd egy pár évtized múlva viszek magammal egy marék fűtésszámlát, összetekerem őket, és kíméletlenül elcsépelem vele azt a kezed, amelyikkel ezt a sok fagyos ganét ránk pakoltad idén.

Üdvözöl,
Lázár Lívia, és még azt hiszem sokan mások.