VizsgaidőSZAG

Utolsó 4 vizsgám előtt állok, mindegyik erőteljesen az aranyér-kihozós fajta. Nagy nehezen rávettem magam, hogy beköltözzek mára az egyetemi könyvtárba tanulni, minek örömére reggel időben fölkeltem, összepakoltam a cuccaim, és beültem a még relative üres könyvtárban egy számomra szimpatikus helyre.
Ezzel a világon semmi baj nem volt, szuper kilátás, légkondi (reggel még azért otthon a lakásban egy laza 26 fok megvolt), csönd és nyugalom, haladtam gyönyörűen és az otthon állandóan felbukkanó főzési/takarítási vágyaim is szerencsére lappangtak. Délután 3 körül már dugig volt a tanulótér, nekem rengeteg cuccom volt (laptop + 2 könyv + 3füzet + a jó isten tudja hány fecni) így inkább nem mozdultam a jó kis helyemről, mellettem volt bőven hely. Egészen addig ez egy tökéletes felállás volt, míg a mellettem tanuló, ha jól érzékeltem német orvostanhallgató kisasszony le nem vette a cipőjét, és kérdés nélkül fel nem tette a lábát a mellettem lévő székre. Mindenki találkozott már Pannónia sajttal, igaz? Na. Annak a szagát kérném a 4-5. hatványra, a hőmérséklet ingadozásával változott picit.
Ezt még túlélné a jóember, ha mellette nem követték volna még hárman ezt a csodálatos példát, aminek köszönhetően most olyan átható lábszag lengi körül a tanuló teret, hogy a könnyeimmel - és a hányingeremmel - vívok harcot életre-halálra.

 -Eddig a helyszínen készült a bejegyzés, azóta itthon vagyok.-

Koronát akkor kapott az eset, amikor már nem bírtam tovább, éreztem, hogy a szaglóhám az orromban sikítva tépi le magát az alatta lévő szövetről, és elkezdtem összepakolni. Az asztal alatt lévő konnektorba volt bedugva a lapos, mikor letérdeltem, hogy kihúzzam, nem is számítottam rá, hogy milyen tragédia vár odalent. Mint kiderült, nem a német leányzó volt az az ork szagot árasztó entitás, hanem a velem szemben ülő, tölcséres fagyinak beöltözött (értsd: 3 mérettel kisebb nadrág a szükségesnél, a többit képzeljétek hozzá) csaj dobta le a 110% PVC papucsait, amikből a Holt Láp összes mérges gőze hömpölygött ki az asztal alatt. Gyorsan visszazavartam a róka családot, mielőtt beleugrottak volna a 230-ba, és úgy rántottam ki a dugót a konnektorból, hogy majdnem fejbe vertem magam vele, majd egy F18 Hornet vadászgép sebességével süvítettem kifelé.
Az egész szituáció súlyosságát fokozza, hogy szőnyegpadlós helységről beszélünk és párnázott székekről, tehát ha csak nem nyomják ki időnként gőzborotvával ezt a kibaszott penetra lábszagot a szövetből, ez bizony még boldogítani fogja a tanulni vágyó hallgatóságot egy darabig.
El sem tudjátok képzelni milyen jó érzés volt, amikor kiléptem a tanulóból, és megcsapott egy kicsit a kinti levegő.

Imádkozzatok, fohászkodjatok, szorítsatok, drukkoljatok, kinek mi a szimpatikus, hogy a hét fennmaradó részében az emberek inkább a zárt cipő + zokni kombóhoz ragaszkodjanak, és tartsák is a lábukon.

Köszönöm.

UI.: majdnem lemaradt, látszik mennyire függő vagyok :)
Szóval aki még nem tette, az kacsintson át ide is: facebook.com/SitHeponz
Kicsi életem kisebb szívásai - kisebb terjedelemben megtalálhatók ott.

Brékingnyúz

Keresztbe-kasul megosztós téma, utálék ocsmány szar reklám, de ez van gyerekek.
Aki kíváncsi kicsiny életem ezeknél apróbb problémáira is, azt megkérném, fáradjon ide:

www.facebook.com/SitHeponz

... és folytassa a kárörvendés, és lelki azonosulás megfelelő hullámhosszain a hűséges olvasgatást. :)

Köszöntemszép'.

Megtisztulás

Kéremszépen.
Időtlen idők óta nem írtam ide senkinek a semmit, de ma, ma van az a nap, amikor úgy érzem említésre, megemlékezésre, blogolásra, és sírvaröhögésre méltó dolog történt.
A bejegyzés címe nem véletlen lett az, ami. Történt ugyanis, hogy mostanában minden héten kaptam legalább egy küldeményt Jehova tanúitól... először csak egy rendkívül szívélyesen, kézzel írt levelet kaptam, amit határozottan Schmittül írtak - értsd: kisé hejtelenűl irt a tisztelt dólgozo. Azon kellemeset röhögtem, összetekertem, kidobtam. Legközelebb már egy ízléstelen, giccses üdvözlőlap fogadott, csillivilli Jézussal, meg photoshopban Barbie babára szerkesztett Máriával, és csomó birkával, meg virággal, meg csillaggal, meg minden hasonló bibliai marketing fogással, amiket inkább nem méltatnék, mert elkárhozok. Ezen már inkább nem röhögtem, csak csöndben elhelyeztem a kukámban, és megpróbáltam meggyőzni magam, hogy a kancsal, perverz arccal festett apostolok egyike sem fog éjszaka kikecmeregni a megbarnult banánhéjak közül, hogy megerőszakolja a szerencsétlen, ártatlanul alvó kanmacskám.
A múlt héten azonban olyat kaptam, amit már kevés szó tud megfelelően leírni... kb. 30 oldalas kis újság, tele motivációs cikkekkel, Jehova tanúinak csodálatos élményei, élete, kinyitottam, röhögtem... és elkövettem egy hibát: a nyitott, üres mosógépembe reflexszerűen belevágtam valami ilyesmi fejjel  ... és elfelejtettem az egészet.
Isten pedig nem ver bottal.
Ma, hazaértem ebből a mocsok hidegből, úgy, hogy kellemesen lesavaztam a kezem, csetlettem-botlottam, bénáztam, összevertem magam, elhagytam az esernyőm úgy, hogy egész nap szakadt az eső, és még a kedvenc kabát alá pótléknak hordott pulcsim is összekoszoltam, úgyhogy gondoltam gyorsmosás program iz jór frend, bevágtam a gépbe, meg még két szívemnek kedves farmergatyát, beállítottam a 30' feliratú állásba a masinát, elláttam mosószerrel, és feltűnően boldogan énekelgetve rávágtam a fedőt. Lejárt a 30 perc, kinyitom a mosógépet, kiveszem az első nadrágot. Ízléses, tenyérnyi méretű ázott papír lóg róla, gondoltam "büdös picsába, megint elfelejtettem kihajigálni a tonna taknyos pézsét a farzsebemből..." Gyanús volt, hogy keményebbnek tűnt, még akkor is éltem a gyanúperrel, hogy spáros blokk, mert azokkal simán be lehetne pelenkázni egy kisebb felnőttet, vagy egy brutál dagadt gyereket - akkorák. Kiveszem a másik gatyám, azon is ekkora fecnik... Livikének még mindig nem esik le. Kiveszem a pulcsim, azt egy az egyben papírdarabok, mócsingok tarkították, és mikor kiráztam, egy hangos "MI A PÉK...." felkiáltás mellett kizuhant belőle egy gigggantikus, absztrakt formájú papírmasé darab, amit legszívesebben agyonvertem volna a biztonság kedvéért, mielőtt felveszem... összeszedtem a bátorságot, felszedtem a padlóról, és egy lehetetlenül perverzen vigyorgó Jézus rajz nézett velem farkas szemet, a másik oldalon pedig egy, a mosástól még ijesztőbbé vált idős néni röhögött, de több füle volt, mint foga... aztán megint egy olyan Jézus figura, amit már közzétenni is istenkáromlás a jobb helyeken... és akkor eszembe jutott a Jehova, meg a tanúi, meg az újság.

- Az itt következő két mondatomat tegyük fel, hogy cenzúráztam, úgyhogy mindenki képzeljen el egy durván negyed órás sípszót. Köszönöm. -

Mikor a fenti litániámat nagynehezen be bírtam fejezni, elkapott a sírvaröhögés, és iszonyatos vehemenciával visszahajigáltam a ruhákat - természetesen csak miután kiganéztam a dobból a papírtömeget -, és kimostam őket mégegyszer. Így, hogy megtisztultak, megszabadultak minden mocsoktól, minden bűntől, és az összes szerencsétlen jehova mócsingtól, nagyjából alkalmassá váltak emberi használatra.

Mi a tanulság?
Ha szar a memóriád, szedjél rá gyógyszert.