Köztudott, hogy gyűlölöm a tévét. Mint médium, mint műszaki termék, egyszerűen kiidegel.
Ellentétben kedves édesapámmal, aki meglehetősen megrögzött fanatikusa, egymás után pl. 3 híradó nem elég. Ezért, ha bármilyen probléma van akár a készülékkel, akár az adással, azt tíz percen belül javítani kell, ha másnap még szeretném a fejem a nyakamon tudni.
A legutóbbi eset viszont példátlanul bosszantó - és röhejes kimenetelűre sikeredett.
Két előnye van a tévénknek (amit egy 30 éves kollégája halála után vettünk): 1.) a ház legvilágosabb szobájában van -> nagyon szeretek ott tanulni, 2.) van rajta USB port -> lehet vele zenét hallgatni relative jó minőségben (laptophoz képest csodálatos). Egyik magányosabb délutánon is így tettem, de levettem a fényerőt, mégsem fogyaszt így annyi áramot, és még a szemeim sem zaklatja szexuálisan. Véletlen úgy felejtettem, mikor kikapcsoltam, mea culpa maxima. Apu, mikor leült délután a szokásos tévémaratonjához, szóvá tette, hogy "kislányom! sötét a kép! csinálj vele valamit!" Hibám gyorsan korrigálandó rohantam ki, és visszaállítottam a fényerőt. Meglepődtem, apu felháborodottan megszólalt mögöttem: "Ez még mindig sötét! Beszart a tévé, vagy mi az isten van?!" ... ránézek a képre, óó persze. Valamilyen Discoveryn nyomott "hogyan készült" epizód volt, ami épp a galvanizálás folyamatát mutatta be - gyönyörű, sötét löttyökkel.
Na, keressünk valami világos terepet, ami talán kielégíti apu fényerő-éhségét. Animal Planet, hátha szafari. Az volt, éjszakai, infra kamerás felvétel egy oroszlán családról. "Kicsim, ez még mindig kurva sötét!" ... NEMSÖTÉTAPU. Éjszakai felvétel. Nyugodtság. Tovább turkálok, M1, hátha valami politikai szar. Mit ad isten? Betekintés egy történelmi borpincébe. ROHAGGYÁ'MEG.
"Kislányom. Nem a csatornákkal van baj, nem érted? A tévé nem világít eléggé!"... az agyam robbanásponton. Még egy próba, random ismeretterjesztő csatorna, rajta műsor középkori várbörtönökről. Itt már versenyzett bennem a sírvaröhögés, és a távirányítótaposás ingerenciája, halkan pedig brutálisan anyáztam. "Kislányom..." itt már csak hátranéztem, elég volt a csendhez...
Nem akartam politizálni, de az ATV volt az utolsó mentsváram. Ha ott nem valamilyen politikai fikázóműsor lesz, én sírva fakadok. Az volt, szerencsére, de csak cirka 15 másodpercig, utána éjszakai tudósítás valamilyen baleset helyszínéről. Egy hangos "kuuurva anyád!"-dal jutalmaztam a tudósítást.
Itt adtam fel. Léptettem még kettőt, ahol éppen valamilyen nemzetiségi műsor ment (feltételezem M2), idegenül hablatyoltak, de legalább világos volt, és apu kezébe nyomtam a távirányítót, hogy tessék, nyomkodjad, megtaláltam a Fényt, az én küldetésem itt véget ért, visszatérek hazámba, számos feladat vár még rám, béke veled!... és bezuhantam a szobámba.
A dologban az aranyos később jött, kb. 2 óra múlva hallom: "Anyuka! Nézd már meg, valamitől olyan sötét a kép.." jót röhögtem a markomba, sok sikert kívántam anyunak, és belevesztem a biofizika rejtelmeibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése